TOVÁBBRA IS NB III !!!!!!! Csapatunknak új vezetőedzője HÍRES GÁBOR

Annak ellenére, hogy csapatunk az előző bajnokságban csak a 14. helyen végzett (30 mérkőzés, 6 győzelem, 9 döntetlen, 15 vereség a mérleg) mégis sikerült meghosszabbítani tagságunkat az NB III-as mezőnyben. Lehet, hogy igazságot szolgáltatott a sors? Nagyon nagyon kevés hiányzott a sima benntmaradáshoz. Elég lett volna egy vereséget elkerülni, vagy egy döntetlenre végződött mérkőzést megnyerni, és már nem kellett volna izgulni, hiszen így mások kezébe került a sorsunk.
Nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, csapatunk szereplésére rendkívüli módon hatottak azok az emberi tragédiák, amelyek sújtották sportszervezetünket. Kollégák, barátok távoztak egy másik pályára, hatalmas űrt hagyva maguk után. Nehéz volt ezt átélni játékosoknak, edzőknek, vezetőknek, egészen biztosan ezek a lelki tényezők is hatottak a pályán nyújtott teljesítményre.
Igazságtalan lett volna a kiesés, csapatunk megérdemli az NB III-as tagságot, amelyet most visszakaptunk.
Egy Előrének előre kell nézni, újult erővel vágunk neki az elkövetkezendő szezonnak.
Csapatunknak új vezetőedzője lesz HÍRES GÁBOR személyében, munkájához jó egészséget, és sok sikert kívánunk!
Július 27.-én indul a bajnokság, csoportbeosztás meg nem készült.
Az idén is 4×16 csapat alkotja majd a harmadosztály mezőnyét. Ez azt is jelenti, hogy a résztvevő 64 klubot továbbra is az Észak-Kelet, az Észak-Nyugat, a Dél-Kelet, és a Dél-Nyugat csoportba sorolják be a területi elvek alapján.
Ezek függvényében a 64 indulásra jogosult és nevezett csapat (ABC-rendben): Balatonfüredi FC, Balatonlelle SE, Békéscsaba 1912 Előre II., BFC Siófok, Bicskei TC, BKV Előre, Budaörs, Budapest-Honvéd FC II., Cigánd SE, Credobus Mosonmagyaróvár, Csepel SC, DEAC, Dombóvári FC, Dorogi FC, Dunaharaszti MTK, Dunaújváros FC, DVSC II., DVTK II., Eger SE, Érdi VSE, ESMTK, ETO Akadémia, Facultas-Tiszafüredi VSE, FC Hatvan, FC Nagykanizsa, FC Sopron, Ferencvárosi TC II., Frutti Drink-Perutz FC, Füzesabonyi SC, Gödöllői SK, Gyirmót FC Győr, Gyulai Termál FC, Hódmezővásárhely FC, III. ker. TVE, Iváncsa KSE, Kaposvári Rákóczi FC, Kisvárda Master Good II., Komárom VSE, Majosi SE, Martfűi LSE, Meton-FC Dabas SE, Monor SE, MTK Budapest II., Nyíregyháza Spartacus FC II., Opus Tigáz Tatabánya, Ózd-Sajóvölgye, Paksi FC II., Pénzügyőr SE, PMFC, Practical VSC, PTE-PEAC, Puskás Akadémia FC II., Putnok FC, Sényő FC, Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., Szegedi VSE, Szekszárd UFC, Szombathelyi Haladás, Tarpa SC, Termálfürdő FC Tiszaújváros, Tiszaföldvár SE, Újpest FC II., Vasas FC II., Zsámbék SE.
HAJRÁ BKV ELŐRE! HAJRÁ JÓZSEFVÁROS!

Szólj hozzá elsőként

Hozzászólás írása

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező. A személyes adatokat nem osztjuk meg másokkal.


*


tizenegy + négy =