Stadion

Sport utcai stadion

A BKV Előre SC páratlan szépségű stadionjának építése 1935 körül vette kezdetét. Ekkor húzták fel vasbetonból az állóhelyi részeket, melyek kezdetben csak 9 sorban sorakoztak az északi egyenesben, valamint a kerítésoszlopokat. A déli oldali nagy tribünt, melynek megépítését ugyancsak 1935 körül kezdték, feltehetően a ferencvárosi stadion mintájára készítették. A lelátó formája, elrendezése, mérete és tetőszerkezetének alakja is kísértetiesen hasonlít az FTC-stadion első tribünjére, a híres” A Tribünre”, mely 1910-ben épült angol példaképek alapján. A tribün rendkívüli méretű tetőszerkezete elöl 6 karcsú oszlopra támaszkodik. A tetőszerkezeten kívül a tribün “bontása “, vagyis a Szektorok elrendezése is a ’30-as évek stílusát idézi, ugyanis egy kisebb méretű alsó és egy jóval nagyobb befogadóképességű felső részre oszlik. Középen található a díszpáholy része, ahol jelenleg a hangosbemondó és a vezető beosztású, a klubéletben fontos szereppel rendelkező személyek ülnek. A megközelítőleg 3000 nézőre kialakított fapados tribün a bejárat felőli alsó kis szektorban elhelyezkedők kivételével mindenkinek száraz helyet biztosít. Az állóhelyi részek (az északi egyenes és a kanyarok) lezárásával, majd sajnálatos lebontásával stadionunk Magyarországon egyedüli létesítményként közel 95%-ig fedett!

 

A háború utáni időszakban, amikor a BKV ismét feljutott a legmagasabb osztályba, kiépítették az állóhelyi részt, mely fokozatosan lett bővítve 9-ről 32-lépcsőfokosra. Ezzel a befogadóképessége elérte a 20000-es határt, mellyel hazánk egyik legnagyobb stadionjává lépett elő. Kevesen tudják, ám szurkolói szempontból annál fontosabb, hogy a Sport utcai stadion az egyik legjobb akusztikával rendelkező építménye egész országunknak. Csakhát mikor telik meg megint úgy, hogy az idelátogató ellenfél a”pokol”-ban érezvén magát, azt sem tudja, hogy merre rúgja a labdát? A stadion alatti étteremben az egyik oszlopon található egy kifakult fénykép, melynek tanúsága szerint egykor ez a stadion is csordultig megtelt.

2002-ben megkezdték átalakítani a stadiont, íme az adatok:

Az építkezés kezdete: 2002. 02.15

Az építkezés befejezése: 2002. július (I. ütem)

A beruházás nettó összege: 66.000.000 Ft

(GYISM 44 M Ft, Bkv Előre SC 22 M Ft)

Férőhely: 2500 fő (fedett) meglévő

A beruházás fontosabb elemei:

A tribün alatti öltözők és szociális helyiségek 300 m2 alapterületen teljes felújításra kerültek. A földtribünök elbontása, és a lelátó tető felújítása is a program része volt. A földtribünök elbontásával és a centerpálya eltolásával (ez is a rekonstrukciós program keretein belül fog megvalósulni, 2003. júliusi kezdéssel) megfelelő nagyságú hely lesz kialakítva egy új edzőpálya részére.

Fő beépítésre kerülő elemek:

Gyep rekonstrukció:

A pálya „áthelyezése” miatt a gyepfelület kiegészítésre kerül, melynek során kialakításra kerül a 120×80 m méretű játéktér.

Főépület:

300 m2 alapterületű öltözők és szociális helyiségek felújítása.

Lelátó:

A lelátó fedésének héjazata felújításra került.

2005, műfű

2005 év végére befejeződött a Sport utcai stadion szinte teljes felújítása, hiszen elkészült a stadion területén a két darab, villanyvilágításos, műfüves pálya, amit 2006-tól már nem csak a felnőttcsapat használ, hanem az utánpótlás is, de ez már egy újabb történet.

 

Stadionalaprajz

Hol található a Sport utcai stadion?